Németország másképp: Anglia-Szibéria két óra alatt

Angliából Szibériába két óra alatt

Kalifornia csalódás, az idő ramaty, Brazíliában strandpartikat tartanak és Anglia nem is szigeten fekszik. Egy kétnapos schleswig-holsteini világutazás tapasztalatai. Torben Dietrich írása

A szibériai erdőkön gyalogszerrel húsz perc alatt átérni. Ha a mindenfelé megtalálható fából készült padokon is pihenünk egyet, a túra egy félóráig tart. Mindenesetre a zöld nem egészen olyan végtelen, mint ahogyan azt az utazó gondolta. Elmshorn északi szélén kezdődik Szibéria (Sibirien), egy útjelző tábla mutatja az utat. Családok és kocogók szelik át az erdőt, amely 400 méter hosszan terül el kelet-nyugati irányban.

Az egyre szűkösebbé váló források idején takarékoskodni kell. Egy világutazásra vetítve: kilométereket kell spórolni. És valóban, a világ egyre kisebbé válik. Alig 130 kilométer választja el Szibériát Angliától, a következő állomástól. Kevesebb, mint gondoltuk volna, Schleswig-Holsteinben barátiak a távolságok. Két napon belül beutazzuk Oroszországot, Kaliforniát és Brazíliát, mind a legészakibb német tartomány települései.

Angliában nincsen pub
A helyzet pikantériája, hogy Anglia (England) nem is egy szigeten fekszik. A szigetet egy két kilométer széles földnyelv köti össze az európai szárazfölddel. Az angliaiak mégis szigetlakóknak érzik magukat: „Persze, egy szigeten élünk“, mondja André Wilckerling. A Hotel England vezetője születése óta Englandban él és egy jól menő családi vállalkozást vezet itt. És valóban, 1987-ig England Nordstrand szigetén feküdt. Utána szárazföldnyeréssel kapcsolatot teremtettek a szárazfölddel. Jóval korábban is létezett már egyszer ez az összeköttetés, de egy hatalmas szökőár 1634-ben Nordstrandról nagy részeket szakított a tengerbe. A szökőár idején itt Blanke Hansnak nevezett tenger 1362-ben mindenestül elnyelte a szomszédos szigetet, Rungoltot. Ezért néhány romantikus állítólag England közelében kereste Atlantiszt.

A berögzült elvárások ellenére Englandban egyetlen pub sincsen, ahol az efféle legendákról lehetne valamit megtudni. Aki inni akar valamit, annak egy kicsit messzebbre kell mennie. Ha a sziget nyugati partján állunk, a világ végén érezzük magunkat. Lenyűgöző elképzelés. Valahol a láthatár mögött fekszik Amerika. Valahol Pellworm mögött.

Angliaiként André Wilckerling magától értetődően beszél angolul, ahogyan az apja, Ewald is. Wilckerling elmeséli, hogyan tévedt el egyszer a sűrű ködben egy SAT.1-tévéstáb, akik egyszerre az England helynévtáblát látták maguk előtt. Az eltévedéstől kétségbeesve, tört angolsággal Ewald Wilckerlingtől kértek segítséget. Aki – angolul válaszolt.

Látogatók a másik, a nagy Angliából inkább ritkábban vetődnek ide. Néha előfordul, hogy olyan postai küldeményeket, amelyeket a fríz Angliában szántak valakinek, elküldenek a nagy Angliába. Olyankor késéssel érkezik meg Ewald Wilckeringnek Englandba a levél, amelyen külföldi pecsét virít a következő fölirattal: „Missent to Great Britain“ (téves küldemény Nagy-Britanniába). Ami a postának bosszúságot okoz, Wilckeringéknek forgalmat jelent. A szállodájuk remekül profitál a településük nevéből.

Második állomás: Oroszország
Másnap reggel indulunk tovább. Wilckering édesanyja az úti célról érdeklődik. „Oroszországba készülünk“, feleljük, „tudja, milyen messze van?“ Az idősebb hölgy zavarodottan megáll. „Nem tudnám megmondani … Mindenesetre nagyon, nagyon messze.“

Alig két órával később már orosz földön állunk, nem messze Eckernfördétől. Itt végre igazolja is a valóság, amit név ígér. Egy magányos, alig pár házból álló település, közel s távol semmi látnivaló erdőkön és mezőkön kívül. Belélegezzük a tiszta levegőt és emlékezetünkbe kell idéznünk a mozgalmas orosz történelmet: a cárok korát, a forradalmat, a két nagy háborút. Valahol a végtelen orosz pusztákon akadt el Napóleon serege, a Grande Armée is.

A pillantás végigsiklik Oroszország (Russland) egyetlen utcáján, egy lelket sem látni. Egy összetákolt garázsban ősrégi fekete autó áll vastag porréteg alatt, a kerekei leeresztve, a rugói elrozsdásodva. A kis településre bőven ráférne egy kis csinosítás, mégis vendégváróan hat. Emitt egy asszony épp komposztot visz ki. Honnan van Russland neve? Kifogástalan németséggel válaszol, hogy valószínűleg több mint száz éve itt telepedett le egy asztalos a nagyobbik Oroszországból és a közeli erdőben űzte a mesterségét. De annyira nem biztos benne az asszony. Utána jó utat kíván.

A település szélén egy gazdálkodóval találkozunk. Készségesen magyarázza el a Kaliforniába vezető utat. De hogy hol találhatjuk a Kremlt, azt az orosz paraszt nem akarja nekünk megmondani, dühösen elfordul. A hatalomhoz való viszony itt mindig is különleges volt.

Brazília: Caipirinha és heringes szendvics
Kalifornia némileg csalódás, manapság már inkább Floridára emlékeztet: sok nyugdíjas, szép idő. Maguk a kaliforniaiak szűkszavúak, távolságtartóak és kissé sápatagok. Hiszen a nap is inkább csak ritkán süt. Épp elég ok, hogy fölkerekedjünk Brazíliába.

Kaliforniából Brazíliába nem olyan hosszú az út, mint ahogyan a földgömbre pillantva föltételezzük. A mellékúton biciklivel tíz perc alatt ott vagyunk. Gyakorlatilag az időeltolódást meg sem érezni. Mégis világok választják el őket. Brazíliában, amely szinte egyetlen strandból áll, az emberek büszkék magukra. Minden sarkon brazil zászló leng, táncolnak, ünnepelnek, szörföznek. Egy strandszínpadon együttes áll, laza zenéjük illik a forró délutáni napsütéshez. Fiatal és szép emberek ringanak a dél-amerikai ritmusokra, van Caipirinha, kóla és heringes szendvics. A strandok nem olyan nyüzsgők, mint várnánk, de kikapcsolódásra tökéletesek. Helyi jellegzetesség után kutatva a Hasselkrug kempinget mutatják nekünk. A dűne mögött, közvetlenül a természeti tanösvény mellett van és lakóautókat várnak. Ami, ahogyan a helyiek mondják, tipikusan brazil.

Adriana egy fiatal nő a nagy Brazíliából, Pellworm mögött. Sao Paolo közeléből jött és egy barátnőjét látogatja meg itt. Hogy vannak-e említésre méltó különbségek a hazájához képest? Nevet, nyilván nem egészen érti a kérdést. Máris csörög a mobilja. Adriana lemegy a strandra, a vízben sétálgat és izgatottan telefonál portugálul. A brazil esti napsütéssel véget ér a világutazás.

Szűk háromszáz kilométert kellett megtenni ehhez az utazáshoz, ami nagyon megéri. Mindenhol barátságosak az emberek és szép a táj, mindenhol lehet euróval fizetni. Akinek ez a túra túl körülményes, az menjen el egyszerűen az észak-fríz félszigetre, Eiderstedtre. Nem messze az ismert településtől, St. Peter-Ordingtól van egy település, ahol a legkisebb helyen minden megvan. A neve: Welt (világ), 230 lakosa van.

Torben Dietrich

http://www.stern.de/reise/deutschland/deutschland-fuer-entdecker-von-england-nach-sibirien-in-zwei-stunden-1505902.html

A cikkben szereplő települések, hátha valaki máris tervezné az útvonalat: 😀
Sibirien
England
Russland
Kalifornien
Brasilien
Welt

Nyárvégi napsugarak, 2. :)

Hogy Németországban a D-vitamin-ellátás valóban problematikus, azt a Robert Koch Intézet (RKI) derítette ki. A gyerekek körülbelül 63 %-ának és a felnőttek körülbelül 58 %-ának kevés a vérében a D-vitamin. Nagyjából 10.000 gyereket, valamint nagyjából 4.000 felnőttet vizsgáltak meg.

Riasztó eredmény, még ha a szakértők vitáznak is, hogy az RKI által alapul vett 20 mikrogramm/literes érték egyáltalán elegendő-e a kielégítő ellátáshoz. „Különböző határértékekről folyik a vita“, mondja Birte Hintzpeter diétás tanácsadó, az RKI munkatársa, aki ezt a tanulmányt értékelte. „Olyan határértéket vettünk alapul, amely tudományos ismereteken alapul.“ De az érték még igazodik ahhoz, hogy ez a csontok számára fontos, mivel tudjuk, hogy a súlyos hiány a csontok ellágyuláshoz vezet.

Az enyhén hiányos ellátottság hosszabb távon árthat
De nemcsak a nyilvánvaló hiány okoz gondokat. „Egyre több adatot kapunk arról, hogy még az enyhén hiányos ellátottság is egészségtelen hosszabb távon“, mondja Hans Konrad Biesalski, a hohenheimi egyetem táplálkozás-orvostani professzora. Ezt egy olyan autóhoz hasonlítja, amely folyamatosan minimális mennyiségű olajjal megy. „Ezzel sokáig elmehet. De valamikor elromlik az autó, mert a csekély mennyiség tartósan kopási jelenségekhez vezet, amelyek jó ellátás mellett sosem léptek volna föl.“

A rossz D-vitamin-ellátásnak két fő oka lehet. Egyik az életstílus: a dolgozó emberek gyakran egész nap zárt helyiségekben ülnek és sok gyerek túl kevés időt tölt a szabadban. Másrészt a földrajzi fekvés az ok. Németországban a nap nem süt elég gyakran és elég intenzíven. Főleg télen vagyunk hónapokon át alulellátottak, mivel a szervezet nem tud végtelen készleteket fölhalmozni.

A táplálkozás is alig tudja kiegyenlíteni a hiányt. Bár a Német Táplálkozási Társaság felnőtteknek napi öt, csecsemőknek és 65 év fölöttieknek tíz mikrogramm bevitelét ajánlja – ezt is ritkán érik el. Kevés élelmiszer tartalmaz egyáltalán említésreméltó mennyiségű D-vitamint: a zsíros halak, mint a hering vagy a lazac és a gombák, nagyon kevés van a tejtermékekben is. De naponta zsíros halat enni vagy literszám tejet inni sem megoldás. És még ha ez elég is lenne az ajánlott bevitelhez, csak ezzel nem lehetne elérni a kielégítő D-vitaminszintet.

A gyerekek és idősek különösen veszélyeztetettek
A hiányos ellátottság eszerint jóformán mindenkit érint, de vannak különösen veszélyeztetett csoportok. Egyrészt a gyerekek és a fiatalok, mert ha fiatalkorban nem optimális a csontok fölépítése, akkor időskorban a csontritkulás veszélye fenyeget, mondja Biesalski. Emellett az idősebbek, különösen a nők, valamint a sötétebb bőrűek gyakran drámai módon hiányosan ellátottak. Az időseknél ennek az az oka, hogy a bőr a kor előrehaladtával veszít abból a képességéből, hogy a napfény segítségével D-vitamint állítson elő – a 65 évnél idősebbeknél ez a képesség már csak 20 %-os. Ők fokozottan rászorulnak a D-vitamint tartalmazó élelmiszerekre. A sötétebb bőrűeknek a pigmentáltság miatt jelentősen hosszabb ideig kell napozniuk. A délebbi vidékeken ez nem gond, északon viszont igen.

A szakértők mégsem tanácsolják, hogy saját szakállunkra D-vitamin-készítményekkel lássuk el magunkat. Még hiányoznak a megalapozott tanulmányok, amelyek kiderítik, hogy szükségesek-e, illetve milyen adagolásban a helyettesítő szerek, mondja Hintzpeter, az RKI munkatársa.

Tehát egyelőre marad a tudatos, de mértékletes viszonyulás a napfényhez. A szolárium nem alternatíva, int bennünket a bőrgyógyász szakértő Greinert: „Csak nemrég hozta nyilvánosságra a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség, hogy a szoláriumok sugárzása súlyosan rákkeltő.“

http://www.stern.de/gesundheit/2-vitamin-d-defizit-zu-wenig-sonne-macht-krank-1504654.html

Sok szeretettel a legkedvesebb tolmácsbarátosnémnak, aki minden szegedi sétánkon maradandó károsodásokat szerez, úgy mint napszúrás, másodfokú napégés. Hiába no, a jegesmedve nem trópusi állat és a monitor előtt még senki sem barnult le 😛 Bocs, Eszter! 😀

Nyárvégi napsugarak, 1. :)

D-vitaminhiány:
A túl kevés napfény megbetegít
A túl sok UV-fény rákot okozhat. De új tanulmányok szerint a napfényhiány éppoly veszélyes és megnöveli az olyan betegségek kockázatát, mint az Alzheimer-kór vagy a szívinfarktus.
Sonja Popovic

Mennyi napfényre van szüksége az embernek? Heves vita alakult ki erről a kérdésről a tudósok között. Egyrészről a bőrgyógyászok évek óta kifejezetten óvnak a túl sok UV-fénytől, mivel bőrrákot okozhat. Újabb tanulmányok szerint viszont a túlzásba vitt napfénykerülés ugyanígy gondokat okoz: rossz D-vitamin-ellátást és nemcsak a csontritkulás kockázatát növeli, hanem az olyan széles körben elterjedt betegségekéit is, mint a rák, szív- és érrendszeri panaszok, cukorbetegség, fertőzések vagy az Alzheimer-kór.

Ugyanakkor a magas D-vitaminszint egyértelműen meghosszabbíthatja az életet. Erre jutottak a ludwigsburgi és a grazi egyetem kutatói. Nyolc éven át vizsgáltak 3200 személyt, akik átlagban 62 évesek voltak. Azoknál a kísérleti alanyoknál, akiknek az ajánlottnál alacsonyabb volt a D-vitaminszintje, kétszer olyan magas volt a halálozási kockázat, áll az eredményben. Emellett a vérben lévő túl kevés D-vitamin egyértelműen megnövelte a szívizomgyengeség, az agyvérzés vagy a rák valószínűségét. Más nemzetközi tanulmányok is hasonló adatokkal szolgáltak.

A témáról szóló új tanulmányok áradatát egy fontos fölfedezés magyarázza: akkor sikerült az áttörés, amikor a tudomány néhány évvel ezelőtt fölismerte, hogy majdnem minden szövetben és szervben vannak specifikus D-vitamin-receptorok. „Nem véletlenül vannak ott“, mondja Nicolai Worm. A müncheni táplálkozástudós tíz éve foglalkozik a témával és a kutatás eredményét „Heilkraft D“ című könyvében foglalta össze.

UV-B sugarak nélkül nincs D-vitamin
Eszerint a D-vitamin-szakértők meg vannak róla győződve, hogy ez a tápanyag testi folyamatok sokaságában vesz részt és így jóval nagyobb a jelentősége, mint azt eddig föltételezték. Csakhogy: ahhoz, hogy a szervezet eleget kapjon belőle, napfényre van szüksége, amelyen keresztül a szükségletei nagyjából 90 %-át fedezi. Pontosabban az UV-B sugarak azok, amelyek a bőrben elindítanak egy kémiai folyamatot, amely során D-vitamin képződik. Így az anyag szigorúan véve nem vitamin, mivel a szervezet a meghatározás szerint nem tudja maga előállítani és be kell juttatni oda. A D-vitamin egy hormon, mondják a táplálkozástudósok.

Amint viszont valaki több napfényre vágyik, fölzúdulnak a bőrspecialisták. „Nem próbálhatunk meg egy esetlegesen rossz D-vitaminszintet túl sok UV-fénnyel kiegyenlíteni“, mondja a Rüdiger Greinert, a buxtehudei bőrgyógyászati központ biofizikusa és óva int az elhamarkodott következtetésektől – szerinte sokminden még nem tisztázott. Amiatt aggódik, hogy az emberek újra óvatlanná válnak és órákig maradnak a napon védelem nélkül.

Elég egy negyedóra a napon
Közben a D-vitamin-szakértők sem adnak szabad utat a túlzásba vitt napfürdőzésnek. Mert a sok nem segít sokat: a megfelelő D-vitamin-ellátáshoz elegendő bőrtípustól függően körülbelül 15 perc, az viszont naponta, vagy olyan gyakran, ahogyan a nap éppen süt. A legjobb 10 és 14 óra között, olyankor a legnagyobb az UV-B sugárzás, és napvédelem nélkül, mert az gátolja a termelődést, véli Worm. Körülbelül 20-30 perc után úgyis befejeződik az úgynevezett D-vitamin-szintézis – a szervezet természetes védelme a túladagolás ellen. Ezen felül már semmi haszna, ezért megint csak életbe lép a szabály, hogy el a napról vagy bekrémezni magunkat és védekezni. Egy leégés, sőt még a bőrpír is kockázatos, amelyet mindenképpen kerülni kellene.

http://www.stern.de/gesundheit/vitamin-d-defizit-zu-wenig-sonne-macht-krank-1504654.html

Egy tanár följegyzései, 5/5.

2009. február 19.
Csütörtök, a nők farsangja. A 9a-s Helge részegen jön matekórára és kisvártatva megkérdezi, hogy kimehet-e a mosdóba. A tanár visszautasítja, Helge reakciója: „A szádba hugyozok, te majom.“ Helgének festő- és mázolótanulóként van már gyakorlati helye, a legtöbb osztálytársának három hónappal a záróvizsgák előtt még semmije.

2009. február 19.
Az önkormányzati balasetbiztosító szerint minden tizedik iskolai baleset erőszakra vezethető vissza. Vezet benne a mi iskolatípusunk. Észak-Rajna-Vesztfália 217.000 ilyen iskolákba járó diákját tekintve elképesztő lehetőség, a békítés és az erőszakmegelőzés sok iskolában mára már éppúgy része a programoknak, mint a színjátszókör vagy a tanulószoba.

2009. február 27.
A 7. és 8. osztályban katolikus hittant kell tanítanom. Már második hete, Bruch hittantanárnő február elején korengedményes nyugdíjba vonult. Az állás betöltetlen maradt. Fogalmam sincs a hittanról, a katolikusról meg végképp semmi. De hiszek Istenben, ez elég kell hogy legyen. Meglepően szép óra kerekedett belőle. A 14 éves Ilia visszaemlékszik az utolsó imádságára: a születésnapján volt. A mostohaapja leitta magát a sárga földig, a kislány pedig az anyjával együtt pokolian félt. Azután imádkozott Istenhez, hogy a férfi ne verje meg őket. Iliát, aki évekig súlyos kóros soványságban szenvedett, nem verték meg a születésnapján; ma újra egyedül él az anyjával.

2009. március 9.
Első óra angol, elviselhetetlen nyüzsgés a 6c-ben. A köszönés után az osztály nagyrésze úgy gondolja, végzett a dolgával és tovább szövegelhet. Ebben különösen három muzulmán jeleskedik: Volkan, egy kövér 12 éves fiú, Mustafa, egy kicsi, barátságos marokkói fiú és Usman, egy kis zsivány török fiú. Megkérdezem Volkant, hogy olyankor is folyton zavar-e, amikor az imám a mecsetben előimádkozik. Az értetlen Nem-jét sajnálkozó mosoly kíséri. Miért nem? „Amit az imámnál tanulunk, az a halál utáni életre készít föl minket. Megtanítja, mit kell tennünk, hogy Allahhoz jussunk.“ Figyelmeztetem rá, hogy egy jó muzulmánnak a családjáról is gondoskodnia kell, ami viszont iskolai végzettség és szakma nélkül bajos lehet. És mivel én arról gondoskodom, hogy Allah Volkan életének ezzel a részével is elégedett legyen, én is ugyanazt a tiszteletet érdemlem, mint az imámja. Hallgatás és döbbenet.

2009. március 9.
A 6c-ben az embert testileg is elérik a szorongások. Egy vulkánon ülünk, mi magunk is percről-percre egyre agresszívabbá válunk. De aztán vannak kivételek, ami miatt megéri ez munka. Leon elmondja nekem, hogy a többiek „strébernek“ hívják. De neki mindegy. Ő csak elkészíti a házi feladatait és végig is csinálja. „Reáliskolai végzettséget akarok, és ha akarom, akkor meg is fogom csinálni.“ Azt mondom neki, hogy a szó legjobb értelmében tartom strébernek. Olyan diáknak, aki a legjobbját nyújtja. Csak ne hagyja magát kihozni a sodrából.

2009. március 9.
5. óra. Babür, az új diák, egy mulasztott nap után igazolásként a fiatalkorúak bírósága elé szóló idézést hoz. A 16 éves fiút „erőszakkal elkövetett zsarolással“ vádolják.

2009. március 9.
A hatodik óra vége: figyelmeztetem Christinát, hogy az elmúlt húsz tanítási napból hetet hiányzott. Állítólag beteg volt, „van az úgy“. Értem, mégis értesíteni kell az iskolát. Az apja, aki a szemétszállítóknál dolgozik, mindig korán indul. „Valakinek pénzt is kell keresnie“, mondja a 15 éves lány, aki hol a tehetetlen apánál, hol az őt elkényeztető nagymamánál, hol pedig az alkoholfüggő anyánál lakik. Az apja állítólag azért nem tud telefonálni, mert nincs pénz a mobilján. Elmagyarázom Christinának, hogy értesíteni fogom az ifjúságvédelmet.

2009. március 10.
A 6c-s két angolóra után hazamehetnék. Usman félórát késett az óráról és azt állítja, hogy késett a busz. Más diákok viszont látták az iskola kapuja előtt. Kész kínszenvedés ennek a többszörösen figyelmetlen, szemtelen és válogatatlan gyerekekből álló osztálynak elmagyarázni a „Yes, it is“ és a „Yes, they are“ közötti különbséget.

2009. március 17.
Volkan szünet nélkül zavar, együttműködésről szó sincs. Kérem, hogy beszélhessek a szüleivel jövő pénteken. Azt lódítja, hogy a szülei nem tudnak eljönni, szidalmaz, „szemétnek“, „fattyúnak“ és „nyomoréknak“ nevez. Majd sírva elmagyarázza, hogy az apjának dolgoznia kell és pénzt kell keresnie, mivel Volkan nővérének meg kell műteni a szemét.

2009. március 17.
Kedd, 3. óra, német a 7d-ben. A 14 éves Ilia nem érti, miért kell nagybetűvel írni a „Kind“ szót; nem tudja besorolni az élőlények közé. Hirtelen sírva fakad, kirohan, bevágja az ajtót. A folyosón találom meg összekucorodva egy sarokban. Később könnyek között elmondja, hogy az anyja „odaadta“. Ilia az anyjával, a mostohaapjával és az új hároméves féltestvérével, Benjaminnal lakott együtt. Nagy örömmel várta a kistestvért: „Anyuval együtt választottuk ki a babakocsit. Én fürdettem elsőként a kicsit, mert az anyukám nem volt jól.“ Ilia a „világon mindennél jobban“ szereti a kicsit. De a mostohaapjával már a legelső naptól nem értett szót, folyton konfliktusokra került sor, tettlegesekre is. És nemsokkal ezelőtt meghallotta, amint a férfi azt mondta rá, hogy „rossz társaság a kicsinek“. Most az apjánál él.

2009. március 18.
Szerda, az első nagyszünet. Kemal megkérdezi tőlem, hogyan javíthatná a némettudását, hogyan tanulhatna meg folyékonyan beszélni. Adok neki pár ötletet: rövid mondatok, kevés, világos információ, saját szavakkal fogalmazni – és újra és újra gyakorolni. Azt mondja: „Néha a fürdőszobában vagy a tükör előtt állok és németül beszélek.“ Kemal, aki nemrég még bíróság előtt állt, mivel azzal fenyegette meg a spanyol kollégát, Carlos Maiat, hogy megöli – intelligens fiú. Főleg pedig kiváló munkaerő, egy vegyipari cégnél a gyakorlatán csupa jelest szerzett. Fociban is kimagasló tehetség. Elmondtam neki, hogy éppen ez a helyes út. Ez a mi iskolatípusunk: ma remek, holnap újra teljes káosz.

2009. március 19.
Csütörtök, 1-4. óra. Gyorstalpaló kutatási és prezentációs technikákról a 8a-val. Kemal előadást tart Bethmann Hollweg német birodalmi kancellárról és a németek háborús céljairól az első világháborúban. Bemutatja Bethmann Hollweget, érthetően beszél, rövid, világos mondatokban fogalmaz. A végén tapsot kap az osztálytól. Kemal nevet, ökölbe szorítja a kezét. Nagy siker a számára – és az egyik legszebb élményem a nyolc év alatt az iskolában.

2009. március 20.
Környezetvédelmi nap a városban. Az osztályom jó munkát végez. Said figyel Babürre. Úgy tűnik, a két marokkói összebarátkozik. Jövő hétfőn közös referátumot tartanak az első világháborút megelőző marokkói válságról. Hálás vagyok Saidnak, hogy Babürnek ad egy kis tartást. Said nemrég még a haragjáról és a dührohamairól volt ismert, az agressziójától ma már az edzőteremben vagy a futópályán szabadul meg. A testvérei azt tanácsolták neki, hogy „ne üss, inkább fuss“.

2009. március 24.
Theresa, az angol szakos gyakornokunk elmondja, hogy a gyakorlatvezetője „jó“ minősítést adott neki. A szóbeli indoklás: „Hiszen előbb ki kell várnunk, hogy a terhesség megváltoztatja-e a jellemét és ha igen, mennyiben.“

2009. március 24.
Két angol“óra“ a 6c-ben. A kövér Volkannal és a többi rémséggel. Kedd reggelenként gyötrelem ez a munka, nem különb, mint a favágás. Úgy oldom meg, hogy Hannét a terem bal oldalára ültetem külön, a diákoknak és tanároknak szóló terembe üvöltött sértéseit („Fogd be a pofád“, „te nyomorék“, „baszd meg“, „szarok rá“) nem akadályozom meg, de egyből beírok neki egy megrovást, miközben az osztály jobb oldali felével angolórát tartok és hagyom, hogy Volkan graffitiket fessen. Ezt nevezhetik belső differenciálásnak.

2009. március 25.
Szerda, hat óra tanítás. Hat óra feszültséget, zavarási próbálkozást, figyelmetlenséget, beszélgetést, visítozást jelent, eltévedő focilabdákat, amelyeknek egy tanárt kellene eltalálniuk, figyelmeztetéseket, bátorításokat, megrovást, dicséretet, motivációs próbálkozásokat, apró lépésenkénti rávezetést, teljesítményromlásokat, kevés előrehaladást a tanulásban, válságkezelést, tárgyalást a bírságoló hatósággal, konzekvenciákat, ideges pillantásokat, barátságtalanságot. Kész vagyok, végem van, ki vagyok merülve, torkig vagyok. Hogy lehet ezt évtizedekig kibírni? Szerencsével, drótkötélidegekkel, ha nem viszünk belőle semmit haza, ha kölcsönösen megbecsüljük egymást és ha nem fojtunk magunkba semmit. Az elmúlt 15 hónap alatt egy kollégának agyvérzése volt, egy másiknak szívinfarktusa, egy kolléganő hónapok óta hiányzik kiégés miatt, egy negyedik már csak idegroncs. A 24 fős tanári karnak általában csak a háromnegyede van jelen.

2009. március 25.
Mégis talán ma van tanári pályafutásom eddigi legsikeresebb napja. Az agresszióról, a teljes kedvetlenségről (amihez ma alaposan hozzá tudtam járulni), az emberi hibákról (tegnap arra ragadtattam magam, hogy veréssel fenyegettem meg egy volt tanítványomat, aki Maia kollégát a legotrombább módon megsértette, ráadásul azzal gyanúsítják, hogy drogdíler), az erőszakspirálokról, a kisded játékokról és a jövőbeli kilátásaikról folytatott hosszú beszélgetés után a kakaskodó Kemal és Babür az iskola kapuja előtt kezet nyújt egymásnak; a két fiú hetek óta elkeseredett török-marokkói háborút folytatott. Boldog vagyok, a hosszas viták ezúttal eredményre vezettek.

2009. március 25.
Még egy nagy húzás. M. asszony a közigazgatási hivatal bírságolási osztályáról jelentkezik. Kérvényeztem, hogy bírságolják meg a folyamatosan lógó Oya szüleit. M. asszony azt mondja, a kérvényt maga Oya ellen is be lehetne nyújtani, mivel már betöltötte a 16-ot. Még jobb. Majdnem 400 euróba kerülnek az önkényes különszabadságai. Ha nem fizet, közmunkát kell végeznie, ha nem dolgozik, a fiatalkorúak börtönébe kerül. Hogy örülök annak, hogy esetleg börtönbe dughatok egy 16 éves lányt, megmutatja a reményvesztettségem és a dühöm mértékét.

2009. március 25.
Anne két hét betegség után visszatért. A 17 éves lány egy jószívű ember, aki jól főz, kedves a gyerekekkel és remek frizurákat készít. Az iskolai karrierjét sajnos teljesen elpackázta. Németből, angolból és matematikából abszolút alsó tagozatos szinten áll. Testnevelésóra után elmondja nekem, hogy már „fikarcnyi kedve sincs az iskolához és ezekhez az emberekhez“. Nyáron a kilencedik osztály után ki akar íratkozni. Sajnálatos, de talán ez a jobb megoldás. Csak remélhetjük, hogy nem az utcán köt ki. Az iskolai szociális munkás egy az iskolát hamar félbehagyóknak szóló tanfolyamot ajánl, amelynek a sikerességéről nincsenek megbízható számadatok.

2009. március 26.
Az iskolavezetés ismerteti a tanügyi hatóságok legújabb rendeletét: a fénymásolópapír igénylésekor a jövőben meg kell majd adni, hogy a szülőknek szándékozunk-e írni vagy feladatlapot másolni.

http://www.stern.de/panorama/:Protokoll-Lehrers-Kampfplatz-Hauptschule/702798.html?p=5

Egy tanár följegyzései, 5/4.

2009. január 14.
A túl szigorúan osztályozó tanároknak magyarázkodniuk kell. Részben jogosan. Így például a török kolléga, Ozan Yaman esetében is, aki gépészmérnök, egy évig munkanélküli volt és a tanárhiány miatt szabadították rá a diákokra. Megpróbálom elmagyarázni neki, hogy egy egyes* technikából a félévi bizonyítványban a két diákomnak, Dennisnek és Raminnak szinte minden esélyét elveszi, hogy a következő évben reáliskolai végzettséget szerezhessenek. Mert a félévi egyes utána az átiratkozási bizonyítványban is megjelenik, mivel a technika „váltótárgy“, tehát csak az első félévben tanítják. A kilencedikeseknek az átiratkozási bizonyítványban szereplő egyes lesz az akadálya a tizedik osztályt követő reáliskolai végzettség megszerzésének. Ramin a gimnáziumból került le hozzánk, Dennis a reáliskolából. Mindketten lusták, de tehetségesek. Yaman kolléga nem ért engem és panaszkodik, hogy úgy érzi, „korlátozzák a pedagógiai szabadságában“. A végén „kerekasztal“-beszélgetést folytatunk. Yaman tanár úr a diák Dennisnek alkut ajánl: „Megígéred nekem, hogy a második félév végén négyes leszel fizikából. Különben egyest kapsz fizikából és kémiából is, mindegy mit teljesítettél.“ Nem értem a kollégámat. Hogyan is boldogulhatnának a diákok az ilyen igazságtalansággal és tisztességtelenséggel? Ui.: Két hónappal később Ramin kémiából és fizikából is ötöst ír.

2009. január 27.
Csütörtök, még két nap a második gyakorlatig. Christian nem talált állást, bár volt rá három hónapnyi ideje. Fölhívom M. urat, egy gépgyártó cég képzési vezetőjét. Christiannak pályázatot kell írnia és délután le kell adnia az anyagait. A tanítással párhuzamosan megírjuk a pályázatot és az önéletrajzot. Másnap megjön a jóváhagyás.

2009. január 30.
A „gyerekeim“ meghívnak egy „sztárvacsorára“. Paradicsomkrémleves, tortellini tejszínes mártásban, hozzá saláta és desszertnek ostya cseresznyével és vaníliafagylalttal. Mindannyian egy hosszú asztalnál ülünk a háztartás teremben.

2009. január 30.
A 6c-s Mustafa vérző, görbe orral áll a teremben. Heino testnevelésórán ököllel arconvágta, mivel Mustafa „meglökte“ őt. Eltört az orrcsontja, a fiúnak kórházba kell mennie.

2009. február 2.
A diákok mától a második gyakorlatukon vannak. M. képzési vezető telefonál és elmondja, hogy Christian az elektrotechnikai részlegen jó munkát végez. Már most el tudja képzelni, hogy majd fölvegye tanulónak.

2009. február 3.
10.30-kor M. úr újra telefonál. Christian a reggeliszünet után nem jött vissza a munkahelyére. Fölhívom Christiant, otthon van: „Vasárnap focizás közben megsérült a lábujjam. Ezért elmentem az orvoshoz.“ Anélkül, hogy szólt volna, világos. Ráparancsolok, hogy pontosan 30 perc múlva legyen a cégnél. De nem jelenik meg. M. úr azonnal ki szeretné rúgni Christiant, a részlegvezető türelmi időt kér.

2009. február 4.
Christian nem jelentkezett a gyakorlati helyén és ki fogják rúgni. Nekem senki ne mondja, hogy a mi diákjaink ne kapnának esélyt.

2009. február 10.
Új diákot kapok, Babürt. Mától kellene bekapcsolódnia a gyakorlatba. Fölhívom és megtudom, hogy holnap egy szupermarketben kezd.

2009. február 11.
10 órakor meglátogatom Babürt. A fiú nem sokat beszél, borzasztó bizonytalan benyomást kelt. 16 órakor fölhív az üzletvezető: elbocsátotta Babürt. Az italraktár pénztárosát „seggfejnek“ nevezte és megfenyegette. Babür másképp meséli az esetet: a pénztáros azt mondta neki, ne nézzen „olyan bambán“. Holnap reggelre odarendelem Babürt a szupermarkethez.

2009. február 12.
Pontos. Az üzletvezető, Babür és én beszélgetünk. Az eset továbbra sem világos. Babür elismeri, hogy a férfit „seggfejnek“ nevezte, de csak azért, mert az megsértette őt. És – végtére is csak a véleményét mondta meg.

* Németországban hat jegy van, amelyek közül az egyes a legjobb, a hatos a legrosszabb, itt a német ötösről van szó, ami az elégtelen és az elégséges között helyezkedik el és hiányos tudást jelöl. (a ford.)

http://www.stern.de/panorama/:Protokoll-Lehrers-Kampfplatz-Hauptschule/702798.html?p=4

Egy tanár följegyzései, 5/3.

2008. október 14.
A heti tanári értekezleten az iskolánkban uralkodó idegőrlő állapotok elleni gyújtó beszédemmel nyitott kapukat döngetek. Minden kolléga megszólítva érzi magát. A tanári kar fele késznek mutatkozik arra, hogy közreműködjön egy munkacsoportban – egy olyan intézményben, amelyet én eddig minden kezdeményezés sírjaként elutasítottam. Az igazgatótól megtudjuk, hogy a szünet előtt két lányt letartóztattak. Jiyan és Chantal, mindketten 16 évesek, egy társnőjüknek „rendelési listát“ adtak le: MP3-lejátszó, mobil, DVD-k és 150 euró készpénzben, „különben meghalsz“, állt a cetlin, amelyet a megzsarolt lány anyja talált a lánya hátizsákjában az „áruval“ együtt.

2008. október 17.
Carlos Maia kolléga meséli, hogy bírósági időpontja van az egyik diákommal, Kemallal. azt mondja, Kemal megfenyegette: „Halott vagy. Megöllek.“ A bíró számára ez gyilkossággal való fenyegetés volt; ítélet: 20 óra közmunka és egy fogalmazás „Hogyan oldom meg a konfliktusokat?“ címmel.

2008. október 21.
A 6c-s Viktor az angoltanárnőjét, a terhes pályakezdő Theresa Zeigert „kövér ribancnak“ nevezi.

2008. október 21.
Fegyelmi tárgyalás a munkaügyi központban randalírozók ellen. Christian az apjával érkezik, Acer egy fiatalemberrel, aki állítólag a bátyja; az apjának állítólag dolgoznia kell, az anyja pedig nem tud németül. Különös, nemrég a fogadóórán még szépen elbeszélgettem vele – németül. A tárgyaláson mindkét diák ellen „felfüggesztett eltanácsolásról“ határoznak. Később fölhívjuk Acar anyját és megkérdezzük, miért nem jött el. „Milyen tárgyalás?“, kérdezi – németül. Nem kapott semmilyen levelet, azt a fiúk eltüntették. Beidézem az anyát és mindkét fiút. Most már sikkasztásról, a levéltitok megsértéséről és hamis tanúzásról van szó.

2008. október 22.
A 17 éves Melih, volt tanulónk, üveges szemekkel beszemtelenkedik Norbert Ziemann kolléga órájára, ahol egy kicsit „lazulni“ akar.

2008. októer 22.
A 16 éves folyamatosan hiányzó Oyát az önkormányzat illetékesével hozatom el otthonról. Az őszi szünet óta nem volt iskolában. A szülőktől semmi életjel, nincs élő telefonszám. Már beszéltem az ifjúságvédelemmel a folyamatos lógásról.

2008. október 24.
Melih ismételten megtiszteli régi iskoláját, ezúttal a testnevelő Carlos Maia óráján kíván részt venni. Amikor elutasítja, Melih ezt válaszolja: „Te szemét, biztos 29 évesen szoptad le az első farkat életedben.“ Carlos kidobja Melihet az osztályból, de aztán később elfogadja a bocsánatkérését. Korábban Carlos a fiút a focicsapatban támogatta. A lelkes tanár tanácstalanul áll előttem: „Ki lehet valakit tiltani az iskolából?“

2008. október 28.
A „Békés iskola“ munkacsoportunk második ülése. A kollégák előbújnak csigaházaikból és újabb esetekről számolnak be: hogyan üldözi a 6b-s Achmed és Mahmut az 5c-s Hannét az iskolaudvaron, hogyan teperik a földre és addig rángatják ide-oda a koraérett gyereket, míg a mellei ide-oda himbálóznak.

2008. október 30.
Két nap múlva kezdődik a kéthetes üzemi gyakorlat. A 26 pályázatnak alig a fele van előttem, annak is a fele selejt.

2008. november 24.
A 6c-s Eva angolórán nem tudja befejezni a „His jeans are …“ kezdetű mondatot a „blue“ szóval. Bár ezt és más hasonlóan egyszerű mondatokat már több tucatszor gyakoroltuk. Azt mondom: „De hát nem kezdhetjük minden órán újra nulláról.“ Eva fölugrik, a kijárathoz rohan és azt kiáltja: „Velem maga ne kiabáljon, maga szemét.“

2008. december 18.
Két hónap telt el az őszi szünet óta. Két hónapnyi erőszak és káosz – és akkor a karácsonyi ünnepségen egy kis hatodikos fekete fiú áll a színpadon és úgy énekli a „We Are The World“-öt, hogy az embernek repes a szíve. Ez is a mi iskolánk. Az igazgató most offenzíven közelíti meg az erőszak problémáját: a karácsonyi beszédét betűkirakóként rakja össze. A „Hauptschule“ szó minden egyes betűjére talál negatív asszociációt (H=Hauen – verekedés), amivel a jelenlegi állapotot írja le. Az aulában nagyjából 100 diák figyel és van olyan csöndben, mint ritkán. De más megoldások is vannak. Így a játék második fele a következő: minden betűhöz egy pozitív asszociáció (H=Hilfe – segítség). Ez bejött.

2009. január 13.
Osztályozó értekezlet. 23 tanár mondja el kölcsönösen, mennyi diákja van, melyikük miért különösen veszélyeztetett, különösen elviselhetetlen vagy miért nincs itt soha. Egész estés program. A súlyos problémák vagy pozitív fejlemények elemzése? Megoldások? Ugyanmár. Egy tökéletesen értelmetlen rendezvény. A félév iskolapolitikai csúcspontja: Észak-Rajna-Vesztfália tartomány oktatási minisztere, Barbara Sommer azt mondja, hogy lehetőség szerint senki se bukjon meg. Nehéz ügy az olyan osztályokban, ahol 25 diákból 18 a félidőre már legalább két tárgyból áll bukásra. A 2008-as PISA-mérés szerint Észak-Rajna-Vesztfáliában minden ötödik diák az „értékhatáron kívül“ van, azaz 20 %-uk még az alsó tagozatos szintet sem éri el és nem képes még egy egyszerű újságcikket sem megérteni. Az iskolavezetés mégis kiadja a jelszót: jobb jegyeket a bizonyítványokba. De hogy mindezt hogyan, az nem világos.

http://www.stern.de/panorama/:Protokoll-Lehrers-Kampfplatz-Hauptschule/702798.html?p=3

Egy tanár följegyzései, 5/2.

2008. szeptember 23.
Angolórán a 6c-vel személyes „névjegykártyát“ készíttetek. Heino azt írja, hogy van egy kutyája. További érdeklődésre elmondja, hogy volt egy kutyája. Születésnapjára kapta az apjától. Az öt hónapos kutya menhelyről való, Heino Timmynek nevezte el. Tudni akartam, most hol van a kutya. Mi történt? Két nappal a születésnapja után Heino a húgával az apjánál és annak új barátnőjénél van. Előbb a gyerekek a kutyával a konyhában vannak; mivel viszont „zavarnak“, bemennek Heino szobájába. A nő hirtelen „kiakad“, meséli a 11 éves fiú. A nő össze akarja verni a kutyát, Heino húgának a mobilját a falhoz vágja. Heino apja le akarja állítani a barátnőjét, „meglöki“. A 37 éves nő a földre zuhan, halottnak tetteti magát. Heinonak még aznap meg kell válnia Timmytől, aki „egy vidéki családhoz kerül“. Heino a kezébe rejti az arcát. A kisfiú, aki egészen eddig rezzenéstelenül mesélt, most gátlástalanul sír. Megígérem neki, hogy elhozom a kutyámat az iskolába.

2008. szeptember 23.
A 7d-s Conny németórán megmutatja a földagadt száját és jégakkut kér. Azt mondja, Cafer ököllel arconvágta.

2008. szeptember 23.
A szünetben a 8a-s Martin sírva jön oda hozzám és azt mondja, Darcan meglökte a könyökével és többször gyomronrúgták. Az ok: rajzórán Darcan Martin rajzlapját egy vizespohárba dugta, mire Antje Rosgarten tanárnő figyelmeztette. Darcannak elég ok arra, hogy Martint a verés mellett még „halálos ütésekkel“ is megfenyegesse. Elkészítem a nyomtatványt a fegyelmire, Darcan orra alá dugom és megfenyegetem, hogy még rosszabbul is járhat, ha Martinnak akár csak egy haja szála is meggörbül. A 15 éves marokkói fiú, aki szabadidejében taekwondozik, sírni kezd. Az osztályfőnöknője elmondja, hogy Darcant az apja a legkisebb iskolai panasz esetén is péppé veri. Már többször látta a fiút kék foltokkal. A nyomtatványt a papírkosárba dobom és Antjéval úgy döntünk, hogy Darcannak három hétig söprögetnie kell az osztályteremben.

2008. szeptember 24.
Gertrud Steinerttel a harmadik óra előtti szünetben a 7a-sai terme előtt beszélgetünk. De félbe kell szakítanunk, mert az osztályban több gyerek egymásnak esik, én pedig a 7d-vel németdolgozatot akarok íratni. Pár perccel az óra kezdete után egy fiú föltépi a 7d termének ajtaját és segítségért kiált. A 7a-ban verekednek. Steinert kolléganő a folyosón áll és fogja a fejét. Az egyik diákja egy kupac könyvet és füzetet vágott a fejéhez. Az 59 éves nő tehetetlen: „Ilyesmi a 33 év alatt nem történt meg velem.“ Könnyek csorognak az arcán. „Ilyesmit kell eltűrnünk egy taknyostól.“ El kell tűrnünk? A tanárok tehetetlenek? Nem túl szép elképzelés.

2008. szeptember 24.
Hendrik, 8. osztály, a szőke haja fölzselézve, Carlos Maiat, a spanyol tanárt szidja. Hogy minden spanyol „buzi és meleg“. Carlos azt akarja, hogy a gyereket elvigyék a szülei. Hendrikéknél senki sincs otthon. Tanítás? Csakis Esküdt ellenségek-módra. Legyen eggyel több beszólásod és ha lehet, eggyel jobb is. Ez az iskolatípus azt jelenti, hogy el kell menned a határaidig. Mindig. Ennek az a veszélye, hogy optimista tudásközvetítőből letargikus-rezignált óradarálóvá korcsosulsz. A gyerekek nevelés és világos iskolai feladatok után kiáltanak. Visszaigazolásra és egyéni fejlesztésre van szükségük, még a legegyszerűbb gyakorlatoknál is. Hogy összevonják ezt az iskolát a reáliskolával és a gimnáziummal egy közös iskolává? Hogyan, ki nyer rajta? A mi diákjaink biztosan nem. Az 5c-s Eva, Marie és Johanna elmeséli ebédnél, hogy az általános iskolában 4 évig attól szenvedtek,hogy nem tudták követni az anyagot. „Most először írtam kettest*“, mondja Johanna. Itt van ennek az iskolának a nagy esélye: az iskolai verseny veszteseit újra fölhozni. Sikerélmények sikerreceptként.

2008. szeptember 25.
Az igazgatóhelyettes a tanáriban dühöng, hogy „semmi kedve“ gyomorgörccsel iskolába jönni. Hogy „gyűlöli“ a munkáját.

2008. szeptember 25.
A 7d-s Eidem összeesik az iskolaudvaron. A 12 éves fiún szívműködést rögzítő készülék van, mivel éjszaka a szíve hirtelen gyorsan és hevesen kezdett verni. A mentőorvos az eszméletlen gyereket beszállítja a klinikára. Otthon senkit sem lehet elérni. Amikor az orvosok végre telefonvégre kapják a marokkói szülőket, azok vonakodnak meglátogatni a fiukat. Egy kolléganő meséli, hogy az orvosoknak az „egyikük márpedig most azonnal idejön“ szavakkal kell a szülőket a sürgősségi osztályra berendelniük. Mert a beleegyezésük nélkül nem tudnák ellátni a fiút.

2008. szeptember 25.
Nagyszünet. Verekedés az iskola kapuja előtt. Nagyjából 150 diák biztatja szinte acsarkodva Ilgart és Faikot. Ilgar több ökölütést is kap az arcába – egy tanárnő tehetetlenül áll mellettük.

2008. szeptember 25.
Németóra a 8a-ban. Nyílik az ajtó, az igazgató egy diáklánnyal érkezik. Azt a lányt keresi, aki a vele lévőt zsarolja.

2008. szeptember 26.
És ilyen is van: Anne, Miriam és Ben az „én“ 9c-mből főztek nekem, mivel valami „jót“ szerettek volna tenni nekem. Ennél finomabb lasagnét nem sokszor ettem. Amikor a menzán megpróbálom élvezni az ételt, egy ötödikes leordítja a vele szemben ülőt: „Megöllek, te kis fattyú.“

2008. szeptember 29-október 11.
Őszi szünet

2008. október 13.
A szünet utáni első tanítási nap. A nagyszünetben egy hatodikos fiú áll vérző orral az igazgatói előtt. Szilárdan elhatározom, hogy a szóvá teszem a kollégák előtt az erőszakot és a káoszt.

* Németországban az egyes a legjobb jegy (a ford.)

http://www.stern.de/panorama/:Protokoll-Lehrers-Kampfplatz-Hauptschule/702798.html?p=2

Egy tanár följegyzései, 5/1. rész

Egy tanár följegyzései: az iskolai* hadszíntér

Egyetlen más iskolatípusról sincs annyi vita, mint erről. Az erőszak melegágya vagy az utolsó esély azoknak, akiknek már más esélyük nem maradt? Egy észak-rajna-vesztfáliai tanár hónapokon át dokumentálta az iskolája hétköznapjait. Olyan mű született, amely zavarbaejtően mutatja meg a diákok és tanárok tehetetlenségét – ugyanakkor a meglepő derűs pillanatokat is.

2008. szeptember 3.
Egy kolléganő elaludt és nem ment be helyettesíteni a 8a-ba. Az osztályban káosz. A diákok üdítőkkel teli iskolatáskákat vagdosnak a táblához, az üvegek széttörnek; mások krétát taposnak szét. Valaki egy társa táskájába fújja az orrát; mások a padok alatt bújkálnak vagy tombolnak. Senki sem hív tanárt.

Erről az óráról beszámolva később a 15-16 éves fiúk és lányok ezt írják:
• Acun** kiment és utána Christian elvette Acun táskáját és a táblára vágott vele, közben pedig köpött, a lányok ettől undorodtak. Acar épp eltakarította és közben meglátta Acun mappáját. Mivel Christian már beleköpött, Acar is beleköpött. Mi lányok sajnáltuk Acunt. De Oya és én elbújtunk az asztal alatt. Aztán csöngettek és kimentünk szünetre. (Melania)

• Krétadobálással kezdődött, később már csak annyit tudtam, hogy szemetesek, táskák és tolltartók röpködtek a levegőben. Hogy pontosan ki volt, azt nem tudom, mert kimentem, hogy megvédjem magam. Dühön kívül semmit sem éreztem, mert tudtam, hogy később mindannyiunknak bajunk lesz belőle. (Dennis)

• Szomorú voltam, mert sajnáltam Acunt és baromságnak tartottam, amit az osztályban műveltek. Mondtam is, hogy hagyjátok abba, de senki se hallgatott rám. Az asztal alatt ültem és nem mertem előjönni. (Anja)

2008. szeptember 8.
Egy diák a fizikaterem előtt végezte el a nagydolgát. A hírek szerint ezzel akart a tönkretett WC-k átmeneti bezárása ellen tiltakozni.

2008. szeptember 9.
Pályaválasztási nap a munkaügyi központban az én 8a-mal. Egy diáklány a mobilján videót mutat. Látom, ahogyan egy volt diáklányunk anyja sztriptízel. A lánynak erőszak, drogok és sértés miatt el kellett hagynia az iskolát. Délután telefonálnak a munkaügyi központból. Azt mondják, a diákjaim tönkretették a WC-t.

2008. szeptember 10.
Órákig tartó faggatás után végül jelentkezik a két tettes, Christian és Acar. „Unatkoztak.“ A WC-n kívül ráadásul még egy ajtót is összefirkáltak. Eltekintenek a följelentéstől, ha a két fiú helyrehozza a károkat.

2008. szeptember 12.
Ebédnél találkozom Leával az 5c-ből. A bal karja be van kötözve, Megsérült a könyöke. Arne „játékból“ megrántotta a karját.

2008. szeptember 12.
A katasztrófahét békés lezárása: egy médiaprojekt kapcsán a diákok a „jövő“ témakörben rádióműsort készítenek, amelyben szövegeket mondanak, konferálnak és élő vitát folytatnak. Lenyűgöző, mi minden rejlik némelyikükben!

2008. szeptember 15.
A 9b-s Bacim összeesik. Az igazgatóhelyettes nem érzi a pulzusát. Kiderül, hogy a muzulmán lánynak leesett a vércukra. Ramadan van.

2008. szeptember 16.
Egy úr látogat hozzánk az egyházközségből, ő a pártfogója az 5c-s Benediktnek, egy cingár, agresszióra hajlamos kisfiúnak. Az anyának új élettársa van, „már nem akarja“ Benediktet.

2008. szeptember 18.
Az „álláspályázat“ feladatnál Beryl megkérdezi, mit írjon az „apa“ rovatba. Nem ismeri az apját, csak annyit tud, hogy „valahol Berlinben“ él. Se a születésnapján, se karácsonykor nem látogatja; az ajándékokról már nem is beszélve. Az anyja új férje talán adoptálná, de a vér szerinti apja tiltakozik, neki is „kell valami a lányából“. Beryl ezelőtt két évet járt gimnáziumba és kettőt reáliskolába.

2008. szeptember 18.
Az igazgató a 8c-s Carstenről mesél. „Bajt kevert“ – tanárokat sértegetett, zavarta a tanítást, megtagadta az órai munkát – most pedig a tanárokból, szülőkből és a diákok egy képviselőjéből álló testület előtt kell felelnie. Carsten agressziójára válaszul a következő a „megoldási javaslattal“ állt elő az anyja: „Majd megszabadulok tőle.“

2008. szeptember 22.
A húsz éve a pályán lévő kolléganő, Heidi Baumann, a két „horrorosztályra“, a 7a-ra és 7b-re panaszkodik, ahol angolt „tanít“. Két diák késsel esett egymásnak, két másik pedig az osztályban fojtogatta egymást. A lépcsőházban, az iskolában, az osztályokban, mindenfelé rugdosó, verekedő gyerekek. Néha az az érzésünk, hogy veszett kutyákkal vagyunk körülvéve.

*A cikk a Hauptschule nevű iskolatípusról szól. Ez tulajdonképpen az a fajta felső tagozat (5-9. osztály), ahonnan a diákok nem tanulnak tovább, hanem csak szakmát szerezhetnek. Olyasmi, mint azok az általános iskolai osztályok, ahonnan a 8 és 6 osztályos középiskolák már minden jobb tanulót kimazsoláztak. (a ford.)

** Az érintettek nevét a szerkesztőség megváltoztatta. A fotókon látható jeleneteket a tanár beszámolóihoz hűen rekonstruálták.

http://www.stern.de/panorama/:Protokoll-Lehrers-Kampfplatz-Hauptschule/702798.html

Stern-cikk Magyarországról

A cikk május 26-i keltezésű, jóval az európai parlamenti választások előtt íródott. És továbbra is örök hála kedvenc tolmácskolléganőmnek, akinek a lelkiismeretes segítsége nélkül ez a fordítás nem jöhetett volna létre 😉
És egy korábbi vonatkozó témájú cikk itt

Magyarország válságban:
Gyökeres átalakításra szorul
Markus Götting

Az állam épphogy megúszta a csődöt, tízmillió polgára közül minden ötödiknek attól kell tartania, hogy elveszíti a lakását – mert túlságosan eladósodtak. És közben olyan hiteleket vettek föl, amelyeket már aligha tudnak törleszteni. Ez ösztönzőerőt jelent a szélsőjobb számára, és szítja mind a romák, mind a külföldiek elleni gyűlöletet.

Déli tizenkettőkor jöttek, és Kurucz Valéria már az erkélyről látta, ahogyan egy fekete terepjáróval fölvonultak: a kétméteres hústorony, a skinhead és a tiptop ügyvédnő. Az effélék nem csöngetnek. Belerúgnak az ajtóba. Csoda, hogy nem tört be egyből. Kurucz Valéria még megjegyezte, hogy megy a rendőrségre. „Sehova nem mész“, ordította a kétméteres fickó. És aztán már csak a félelem maradt.

Ennek már pár napja, de azóta az 53 éves nő mindig bezárja belülről az ajtót. Az adósság-tanácsadó emberei azt mondták neki, hogy kihasználhatja a 30 napos fellebbezési időt, addig biztosan maradhat a lakásában, sőt pár trükkel még tovább is el lehet húzni a kilakoltatást. De mindez a jövőjén mit sem változtat.

Kurucz Valéria ezt a lakást 1995-ben vette magának és a fiának Zuglóban, Budapest egy szép zöldövezetében: Egykori önkormányzati ingatlan, két szoba, aprócska fürdőszoba, keskeny, szűkös konyha. Sokat robotolt – a fiáért és a fia továbbtanulásáért. A lakásért. Akkoriban 200.000 forintot kölcsönzött a banktól, és ami történt, olyan sors, amilyennel magyarországszerte találkozhatunk. Az egyik hitelt a másikkal váltotta ki; közben megbetegedett, elveszítette az állását egy szálloda mosodájában. Fölvett még egy kölcsönt és még egyet; már régen nem forintban, hanem svájci frankban, mert annak annyival kedvezőbbek voltak a kamatai. A forint veszített az értékéből, és a havi törlesztőrészlet majdnem 50 % -kal emelkedett. Azóta már 11,8 millió forintnyi adóssága van, átszámítva több mint 42.000 euró. Jókora összeg ez egy olyan asszonynak, aki 25.600 forint rokkantnyugdíjból él.

Fizetésképtelen, akárcsak maga az állam
A hitelezők egyszerűen eladták a lakását. Jóval a piaci értéke alatt. Meglehet, hogy a hitelezők és a vevők egy malomban őrölnek. Budapesten maffiaszerű szervezeteket sejtenek e mögött az üzleti modell mögött. Bizonyítani ezt senki sem tudja. Kurucz Valéria azt mondja: „Hiszen nekem is volt egy vevőm.“ Ez a hitelezőket már nem érdekelte. Aki ajtókat rúg be, az egy kényszer-kilakoltatásnál nem igazán érdeklődik a beleegyezésről.

Kurucz Valéria a mikróban kávét melegít. Látszik rajta, hogy megpróbálja megőrizni a méltóságát. Ápolt nő, lakkozott körmök, vasalt blúz, napszemüveg a hajában. Azt mondja: „Mióta összecsaptak a fejem fölött a hullámok, naponta szívgyógyszert szedek.“ A könnyeivel küszködik. Reszket. A konyhaasztalon az orvosi recept mellett egy lottószelvény hever. Gúnyosan elmosolyodik és azt mondja: „Végeredményben ugyanúgy fizetésképtelen vagyok, mint az állam.“ Nem igazán lehet tudni, mi is akar ez lenni: mentség vagy vád?

Az államtól a magyarok már rég nem várnak segítséget. Hiszen az is nagy erőfeszítésekkel épphogy csak megúszta a csődöt. Az EU, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap segítette ki egy 20 milliárd eurós hitellel, amelyet ahhoz a feltételhez kötöttek, hogy drasztikusan visszafogják a kiadásokat és a jelenleg a GDP majdnem 74 %-át kitevő államadósságot jelentősen csökkentik. De hogy mindez hogyan kivitelezhető, azt senki sem tudja. A legkevésbé a kisebbségben kormányzó szocialista kormány. Magyarország a világméretű válság nélkül is nyakig ülne a pácban, a recesszió csak tovább gyorsítja a drámát. Egy Kurucz Valériához hasonló asszony pár éve még a középréteghez tartozott. Ami egyre inkább elvékonyodik, míg a legalsó réteg válik általánossággá. Mindenki a lehetőségeit meghaladóan élt: az állam, a polgárok. Magyarország, a mintaország gyökeres átalakításra szorul.

Kurucz Valéria azt mondja, vissza akarja fizetni az adósságait és mindent nulláról kezdeni. 53 évesen a semmiből? Micsoda élet.

Az adósságcsapda bezárul
A Bagolyvár utcai lakásától nincs messze a hitelkárosultak egyesületének irodája. Ott nem csak ő keres segítséget. A magyar adósok 40 %-a óriási nehézségekkel küzd. 600.000 családot fenyeget a veszély, hogy mindent elveszíthetnek. A 36 éves Lénárd Mariann jogász, és társadalmi munkában foglalkozik ezekkel az esetekkel: „Ez kétmillió embert jelent.“ Tízmillióból. Olyan családok ezek, akik elveszítik a lakásukat, és nem tudják, mihez kezdjenek. Akiknek esetleg otthonba kell adniuk a gyerekeiket. Sok eset annyira szélsőséges, hogy Lénárd azóta már egy pszichológust is fölvett a csapatába. Támogatásként saját maga és a kollégái számára. Mert ő maga már nem boldogul a nyomorral.

A gond nem a fogyasztás: autók, tévé, mosogatógép. A gond az, hogy Magyarországon alig van szociális lakásépítés, a bérleti piacon túl magasak az árak és az embereknek gyakran nincs más választásuk, mint lakást venni. „Bizonyos szempontból ez egy szocializmusból visszamaradt reflex is“, mondja Lénárd Mariann.

A rendszerváltásnak épp 20 éve, de sokan még mindig nem értik az új rendszert. Nem akarják megérteni, hogy a pénz rossz is lehet. Az ügyvédnő, Lénárd azt mondja: „A bankok hamis játékot játszanak a rejtett kamatokkal és díjakkal, és ebből húznak hasznot.“ A külföldi bankok gátlástalan versenye a naiv ügyfelek számára katasztrofális spirálnak bizonyult. Lederer András, az Új Generáció fiatal liberális szervezet vezetője szerint „a magyaroknak olyanok a devizahitelek, mint régen a tüzes víz volt az indiánoknak.“ A bukás drogja.

Eljött a fasiszták ideje
A 2002 óta kormányzó szocialisták juttatták az országot a politikai haláltusába. Miközben a kormányzás furcsa szó arra, ami a napokban a parlamentben lejátszódott. Hogy megakadályozzák az új választásokat, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal leválttatta magát. A helyére április elején Bajnai Gordon lépett, az egykori bankár, aki radikális takarékossági csomagot ígért. A beiktatására a szélsőjobboldaliak a parlament előtt gyülekeztek. Megint az utca tiltakozásának adtak hangot.

Május első hétvégéjén nyári ünnepet tartanak a dunai hajógyári szigeten. Van mindenféle ősmagyar étel, mint a kakashere lecsóval, ami nagyon is illik ehhez a ’vér és föld’ jellegű rendezvényhez. Az önjelölt „Magyar Gárda“ tagjai, férfiak és nők büszkén parádéznak az SA-éhoz hasonló egyenruháikban, a szélben piros-fehér zászlók lobognak, a magyar fasiszták színei. Vannak standok olyan termékekkel, amelyek Németországban már felkeltenék az alkotmányvédelem figyelmét: pólók, amelyeken a nagymagyar birodalom látható, a Holocaust-tagadó David Irving könyvei vagy Bosnyák Zoltán botrányműve, a „Magyarország elzsidósodása“, az 1943-as kiadás hasonmásaként. Az egyik sátorban Morvai Krisztina uszítja a bajtársait a „cigánybűnözés“ ellen. Ő a Jobbik listavezetője az európai parlamenti választásokon. A közvéleménykutatók jó esélyeket jósolnak neki a Strassburgba kerülésre. A szélsőjobb szerintük még a parlamenti választáson is átjutna az öt százalékos küszöbön.

És ezt csak egy ember akadályozhatja meg. Azzal, hogy nem engedi meg, jobbról előzzék meg más pártok. A 45 éves Orbán Viktor az ellenzéki Fidesz vezetője, egyfajta magyar Silvio Berlusconi – csak nem annyira gazdag. Tehetséges jobboldali populista. Mindenekelőtt pedig jó úton halad a hatalom felé. Oda, ahol már megfordult egyszer tizenegy évvel ezelőtt. Akkoriban Európa legfiatalabb kormányfőjeként. Ha most vasárnap lennének a választások, csak az lenne a kérdés, hogy eléri-e még a kétharmados többséget is.

Rengeteg ígéret
Ünnepnap van, és Orbán meghívott vidéki birtokára, Felcsútra, Budapesttől félórányira nyugatra. Hétvégies hangulatban, öltöny helyett kockás ingben van, az egyik lánya kávéval kínál. Kint a kertben a kisebb gyerekek a hintán ülnek. Közvetlenül az ő birtoka mellett van a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, egyik legnagyobb sikere. Orbán maga is rendszeresen edz még a másodosztályú csapatban.

De most inkább a politikáról akar beszélni. Azt mondja, „a magyar válság nem külföldön gyökerezik. Ez a szocialisták elhibázott kormányzása.“ Azt mondja: „Megszegték a nemzeti konszenzust, hogy a jólétért nem adósodunk el külföldön.“ És valóban, Magyarország annyit költ, mint a legelőkelőbb skandináv jóléti állam. Mindezt viszont, mint a gúnyolódók mondják, Zimbabwe hatékonyságával. Alig jut el belőle a rászorulókhoz.

Orbán arról beszél, hogy szabályozni fogja a bankrendszert: „Ezeket a magán-devizahiteleket mérgező értékpapíroknak kell tekintenünk és meg kell osztanunk a kockázatot – a bankok, az állam és maguk az adósok között.” Csak így lehet a családokon segíteni. Aztán a hatalmas kerékről beszél, amelyen fordítani akar: a bürokrácia csökkentéséről, mivel ez a korrupció állandó forrása; beszél a bérek túl magas járulékos költségeiről, amelyek az elharapódzó feketegazdaságért felelősek. És az adókat is csökkenteni akarja, hogy serkentse a növekedést. Minden, amit csak jó nemzeti konzervatívként ígérni szokás.

Kozmetikázott számok
Igazából az a gond, hogy az elöregedett magyar társadalomban a maga közel hárommilliónyi nyugdíjasával és a minimálbért kereső százezrekkel együtt mindössze a lakosság 37 százaléka fizet jövedelemadót. Független közgazdászok még ezt a számot is kozmetikázottnak tartják, ők 23 %-ról beszélnek. És a szegénységkutatók arról számolnak be, hogy Magyarországon legföljebb minden hatodik háztartás képes pénzt félretenni. Ráadásul a recesszió miatt tízezrek veszítik el az állásukat.

A 10-es főút bizonyos fokig ennek a válságnak a tengelye. Esztergomból Komáromba vezet, a Suzuki-gyártól (1200 elbocsátás) a Nokia telephelyhez és a beszállítójához, a Foxconnhoz, amely nemrég közel 1000 dolgozót bocsátott el. Ezen az úton van Lábatlan, egy 3500 lakosú nyers posztszocialista hangulatú település, ahol röviddel karácsony előtt zárt be a papírgyár. A Piszke Papír, a város legnagyobb munkáltatója. Egyik napról a másikra több mint 400 ember vált állástalanná.

Most odaát ülnek az út másik oldalán, a Koccintó sörözőben sör és pálinka mellett, ha az alkalmi munkákból adódó pénzből futja. Rendszeres munka ezen a környéken már nincsen. A legtöbbjük a szokásos panelekben lakik, amelyeket a hetvenes években a kommunisták építettek nekik közvetlenül a gyárral szemben. Akkoriban ezek jó lakások voltak; a Kun Béla lakótelep, amelyet az 1919-es tanácskormány vezetőjéről neveztek el. Reggelente itt kelnek föl, és ha kinéznek az ablakon, munkáséletük romjaira látnak.

A cégtulajdonos kereket oldott
Dél van, és a nap úgy perzsel, mint nyár közepén, amikor az 55 éves Mezei Ferenc kék Opel Astrájával megáll a gyárkapunál. Az álla Michael Schumacherénél is markánsabb és egyike azon utolsó embereknek, akik még ki- és bejárnak itt. 36 éven át gürcölt itt, és a belső igazgatás vezetői posztjáig küzdötte föl magát. Most a felszámolás vezetője. Mezei még nagyon is jól emlékszik rá, hogy kezdődött a vég: először gyakrabban szünetelt az áram, majd a fűtés. A cég már nem fizette a számlákat. Aztán jött az a december végi péntek. A görög tulajdonos a cégvezetőjével együtt autóba ült, és elutazott hétvégére. Soha többé nem jött vissza. Mezei azt mondja: „Olyan volt, mint amikor kinyitják egy madár kalitkáját és azt mondják neki: Repülj!” Hogy hallottak-e még ezután a főnökről? „Nem”, mondja Mezei, „sajnos még a gyászhírekben sem.”

Egész életét ezek mögött a falak mögött töltötte, mondja Mezei és aztán a papírgyárak olimpiájáról mesél, amelyet minden évben megrendeztek; és hogy megünnepelték a János-napot, Gutenberg névnapját. Azt mondja: „A gyár egy nagy család volt.” És többnyire az egész család is ott dolgozott, apa, anya, gyerekek. Azonosultak a papírgyártó munkával, ahogyan azt Németországban legföljebb a Ruhr-medence bányászainál ismert. A gyárkapu előtt egy emlékmű pusztul magányosan: szocialista jövőképpel ábrázol egy papírmunkást; félig ember, félig gép.

Mezei minden nap pár órán át járja az üres csarnokokat, hogy a csődbiztos számára elvégezze a leltározást; hogy számba vegye, ami még a legyártott maradék áruból, a számítógépekből, irodai székekből megmaradt. A görög zászlót, amely az utóbbi időben még a kapu fölött lobogott, már rég a szemétbe dobta. Azt mondja: „Hogy keserűséget érzek-e, amit akkor érzek, amikor itt járkálok? Vagy harag? Nem tudom. Valószínűleg gyűlölet. Gyűlölet azokkal az emberekkel szemben, akik ilyesmit tettek 400 becsületes emberrel.” Akik a hasznot lefölözték és a saját külföldi papírgyáraikba vitték. Mezei azt mondja, hogy a Piszke Papírnál volt Magyarország legmodernebb újrahasznosító technikája. Az I. és II. gépről beszél, és az ember csak azon csodálkozik, hogy nem adott neveket nekik. Annyira szeretetteljes a hangja. „Talán mégiscsak akad egy befektető.” A használt papír ára még sosem volt ilyen alacsony. Jó üzlet lenne, véli Mezei. „Ez nem álom. Hanem remény”, mondja. Amennyire egy lottószelvény remény lehet. Még pár hét, aztán ő is utoljára megy át ezen a kapun. Lekapcsolni a villanyt.

http://www.stern.de/politik/ausland/:Ungarn-Krise-Ein-Sanierungsfall/701907.html

Mintha a Truman Show-ban lennénk … Nem tudja valaki, merre a van a mi díszletünkön az ajtó? És hogy milyenek a nézettségi adatok? Nehogy levegyenek minket a műsorról érdeklődés hiányában …

Kohl és a (kétes) hírnév …

A doppingolását bevalló profi kerékpáros Kohl
„Fél liter saját vér a hegyi szakaszok előtt“
Két héttel héttel egy beszélgetős műsorban tett beismerése után a korábbi profi kerékpáros Bernhard Kohl folytatta a vallomását és doppinggyanúba keverte a kerékpáros elitet. A Francia L’Équipe-nek adott interjújában az osztrák sportoló elmondta, hogy a 2008-as Tour de France „első tíz helyezettjének pozitív lett volna a tesztje“.

A Tour hegyi királya csodálkozott, hogy csak ő, a csapattársa Stefan Schumacher és az olasz Riccardo Ricco utólagos tesztjénél mutatták ki a CERA nevű EPO-származékot. „Különös módon csak hárman buktak le. Sokkal többen szedték“, idézte a L’Équipe Kohlt, aki a tavalyi Touron a spanyol Carlos Sastre és az ausztrál Cadel Evans mögött a harmadik helyen végzett. Sastre és Evans idén is az esélyesek szűkebb köréhez tartozik. Kohl, a Gerolsteiner egykori profi kerekese azóta már hátat fordított a profi kerékpársportnak és a doppingmegelőzésben kíván segédkezni. „Ismerem ennek a világnak a szabályait. Azok, akik kitálalnak, sosem térnek vissza. Ezért fordulok más dolgok felé – megbánás nélkül“, mondta a 27 éves sportoló a L’Équipe-nek. Nem kérte a B próbát, mert belátta: „A bálnak vége“.

A tavalyi Touron folytatott doppingolási szokásainak közismert ecsetelése után – „háromszor fél liter saját vér a hegyi szakaszok előtt a versenyzők szállodájában“ – Kohl ismét kétségbe vonta a biológiai útlevelek hatékonyságát. A UCI világszervezet 2008 januárja óta vér- és vizeletminták alapján meghatározta több mint 800 profi vérértékeit és hormonstátuszát. Ugyanakkor még egyiküket sem vonták felelősségre, bár néhány profinál voltak rendellenességekre utaló jelek, ahogyan azt a vizsgálatban résztvevő tudósok megállapították.

„A mezőnyben megtűrték“
Az útlevelek költséges bevezetése, amelyet hatásos doppingellenes intézkedésként ünnepeltek, Kohlt legalábbis nem térítette el a manipulációktól. „Bizonyos szempontból a UCI vérútlevele segítség volt. Az élversenyzők olyan profik a doppingolásban, hogy stabilan tartsák az értékeiket, hogy ne tűnjenek föl“, mondta továbbá Kohl. Az útlevelek értékei bizonyos mértékig irányvonalként szolgáltak.

Fiatal profiként pénzügyi okokból nem doppingolt nagyban. „Tudtam, mit szednek a ’nagyok‘. Megtűrték a mezőnyben“. A dopping mindenhol jelen volt. „A mezőnyből senkit sem csaptam be – ebben biztosak lehetnek“, vélte Kohl, aki egy nappal a július 4-én kezdődő Tour de France-t megelőzően tartott nagy doppingellenes konferencia előtt tett kijelentéseivel újabb kényes beszédtémát szolgáltatott.

DPA/kbe

http://www.stern.de/sport-motor/sportwelt/:Gest%E4ndiger-Radprofi-Kohl-Halber-Liter-Eigenblut-Bergetappen/703153.html